Lépj szintet a vállalkozásodban segítő szakemberként

Welcome to WordPress. This is your first post. Edit or delete it, then start writing!

6 napos ingyenes kihívás segítő szakembereknek a szintlépéshez

Hiába vagy benne szívvel-lélekkel a hivatásodban, nincs elég ügyfeled és bevételed belőle folyamatosan?

Vágyod a stabilitást a vállalkozásodban?

Mit szólnál hozzá,

ha jöhetnének végre azok az ügyfelek az életedbe, akik örömmel fizetik meg a segítségedet, sőt a magas bevételek mellett marad még bőségesen szabadidőd magadra is?

A program megálmodója

Sok szeretettel Köszöntelek!

Pető Gabriella vagyok, vállalkozónőket, főként segítő szakembereket támogatok abban, hogy növeljék a bevételeiket és feloldjuk tudatalatti blokkjaikat, hogy kiteljesedhessenek a hivatásukban és bőségben éljenek.

Elég mélyről indult a történetem, az első vállalkozásom kezdetén és előtte is rengeteg belső gátam volt, lelki problémák, önbizalomhiány, szociális szorongás, minden, amit el tudsz képzelni és a vállalkozásról sem volt sok fogalmam akkoriban..

Ez a kihívás pedig azért született meg, mert a munkám során volt szerencsém rengeteg nagyon jó szakemberrel találkozni, és látom, hogy nem elég a mai világban a szakmai tudás a sikerhez. Ha hiányoznak a vállalkozói alapok, akkor a stabilitás is hiányozni fog. Én pedig szeretném, ha minél több olyan segítő lehetne a világon, akik egy magasabb minőségben tudnak másokat támogatni úgy, hogy ők már bőségben, boldogan élnek.

pető Gabriella -
Üzleti mentor, Theta Healing konzulens,
Transzformatív coach

Ismerősek a következő gondolatok?

“Van egy állandó belső feszültségem amiatt, hogy nem ott vagyok, ahol tartani szeretnék”

“Úgy érzem több pénzt ér a szakmai tudásom, de félek attól, hogy ha magasabb árat kérek el, nem lesznek ügyfeleim..” 

“Hogyan adjam el magam? Honnan lesznek ügyfeleim?

“Rengeteget agyalok és stresszelek a pénz miatt..”

“Vajon elég jó vagyok? Miért pont engem választanának?’

“Frusztrál, hogy érzem valahol mélyen, hogy sokkal többre vagyok képes, de nem tudom hogyan hozzam ki a legtöbbet magamból és a vállalkozásomból..” 

Ha velünk tartasz

Ezalatt a 6 nap alatt..

Letisztul a célközönséged

Megtalálod, hogy ki a számodra legideálisabb ügyfél, akivel könnyedén tudsz együttműködni és magabiztosan tudsz segíteni neki, ő pedig örömmel megfizeti a munkádat..

Felboostoljuk a szolgáltatásodat

Ezáltal kitűnhetsz a tömegből a területeden, és létrehozhatsz valami egyedit, ami egyben hatalmas érték is a klienseidnek..

Megtalálhatod a belső hajtóerődet

és a szívből jövő, tiszta víziót, ami átlendít majd a nehéz pillanatokon és folyamatosan visz előre téged inspiráltan..

Megérted a lelki és energetikai hátterét

a vállalkozásnak, pénzteremtésnek, ügyfélteremtésnek, mert a sikered 80%-ban ezen fog múlni, a stratégiák mindössze 20%-ban játszanak benne szerepet..

Ráláthatsz tudatalatti blokkjaidra

amikkel szabotálod magad és amik nem engedik, hogy elérd a céljaidat, aztán megmutatom hogyan tudod ezeket kezelni, feloldani..
Megérted a tudatalatti elméd működését és éberebbé válhatsz..

Az Ügyfélszerzéssel kapcsolatban

megosztom veled azokat a hibákat, amiket nem érdemes elkövetned, és megmutatom, hogyan tudsz ügyfelet teremteni szinte bárhol a világban bonyolult rendszerek és tukmálás nélkül is..

Néhány ügyfélvisszajelzés a közös munkáról

Modern apartment

Designed by: Olivia Fisher
Project Budget: $25,000
Chosen style: Modern
location: Chicago, IL
Miért érdemes csatlakoznod hozzánk?

A kihívás neked szól, ha

Face-to-face emberekkel foglalkozol, tudást adsz át vagy a képességeiddel, szakértelmeddel segíted őket akár a magánéletükben, akár a vállalkozásukban..
Coachként, mentorként, tanácsadóként, pszichológusként, theta healerként, energiagyógyászként, testi, lelki vagy spirituális segítőként, szolgáltatóként hasznos lesz számodra..

Szeretnél stressz, aggódás és szorongásmentesen vállalkozni..

Felszabadultan élveznéd a vállalkozói utat..

Szeretnéd tiszta szívből, hitelesen támogatni az ügyfeleidet..

5/5

A 6 nap alatt végig támogatni foglak tudással & inspirációval & gyakorlati eszközökkel

Csatlakozz a kihíváshoz!

Jelentkezz és emeld a következő szintre a vállalkozásodat egy támogató közösség tagjaként!

© 2022 Exclusive interior. All Rights Reserved.